Vasárnap lesz a püspökladányi időközi választás
Országgyűlési képviselő-választást tartanak vasárnap a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú – püspökladányi központú – választókerületben.
Országgyűlési képviselő-választást tartanak vasárnap a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú – püspökladányi központú – választókerületben.
A hivatalos indoklás szerint belső feszültségek miatt feloszlatta magát hétfői ülésén Geszteréd képviselő-testülete. A községben időközi választásokat tartanak majd.
Az LMP Karácsony Gergely parlamenti frakcióvezető-helyettest indítja a főváros II. kerületében az időközi országgyűlési választáson – jelentette be kedden Szél Bernadett választmányi szóvivő.
Az MSZP jelöltjének legyőzése a fő politikai cél az LMP számára a II. kerületi időközi választásokon. Az MSZP ugyanakkor keresi azt a – lehetőleg a párthoz nem köthető, független – indulót, akit támogatna és aki az LMP számára is elfogadható lehet.
November 13-án időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak a budapesti 2-es számú egyéni választókerületben az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai döntése értelmében.
A péntek délutáni határidőig öten adtak le annyi ajánlószelvényt, amennyi az induláshoz szükséges a soproni időközi önkormányzati képviselő-választáson - olvasható a város honlapján.
Két időközi önkormányzati választás lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szeptemberben, illetve októberben - tette közzé az Országos Választási Iroda honlapján.
Két időközi voksolást is tartanak vasárnap Győr-Moson-Sopron megyében: Kisbaboton polgármestert és képviselő-testületet, Rábatamásiban polgármestert választanak.
A települést az előző ciklusban vezető Bogdán Gábor (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást a baranyai Kisszentmártonban, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.
Jaskiewicz Etelka független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a baranyai Katádfán vasárnap.
Polgármestert és képviselőket választanak Kisszentmártonban vasárnap, mert a baranyai község testülete a közelmúltban feloszlatta önmagát.
Az MSZP közös jelölt indítását javasolja az LMP-nek a Budapest második választókerületében tartandó időközi parlamenti választáson – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Őrsi Gergely, a II. kerületi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője.
Polgármestert választanak vasárnap a Somogy megyei Bélaváron. A tisztségért öt független jelölt indul.
A függetlenként induló Erőss Róbertet választották meg a Nógrád megyei Nemti polgármesterévé vasárnap. Az időközi választást azért tartották, mert áprilisban lemondott a korábbi faluvezető.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Nógrád megyei Nemtiben. A község előző vezetője áprilisban lemondott.
Komjáthyné Kaló Ágnest választották meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei új polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson. A Hajdú-Bihar megyei Tiszacsegén ugyancsak vasárnap szavaztak a lemondott városvezető helyéért induló jelöltekre; ott Szilágyi Sándort választották polgármesterré.
Két független jelölt indul a polgármesteri tisztségért a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lénárddarócon a vasárnapi időközi választáson - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel.
A függetlenként induló Tóth Lászlót választották meg a Nógrád megyei Somoskőújfalu polgármesterévé, a Bács-Kiskun megyei Kunfehértón pedig megint a szintén független Kovács Erzsébet győzött.
Debrecen kormánypárti polgármestere önálló indítványát azzal indokolja, hogy az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény hatályos rendelkezései az időközi választások során is alkalmazni rendelik az érvényességi szabályokat.
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap Debrecen 9. számú egyéni képviselői választókerületében.